2010. december 22., szerda

egy 23 éves nő mondta

Mennyire zavarbaejtő utcán leszólítani egy srácot. Kínos, kellemetlen, arcpirító stb. Ennek ellenére legalább egyszer minden nőnek meg kell próbálkoznia vele. Ha másért nem, hát a tapasztalatszerzés végett.

2010. november 30., kedd

egy 26 éves mixernő mondta

A nő is megteheti azt a bizonyos kezdő lépést. Ennek két módja van: titokban manipulálja a férfit, mintegy kikényszerítve belőle az ismerkedést, vagy pedig nyíltan közli, hogy mit szeretne. Sajnos olyan világban élünk, ahol minden esetben az első módszerhez kell folyamodnunk, ugyanis a másodikat egy bizonyos "mesterséghez" kapcsolják.

2010. november 7., vasárnap

egy 20 éves pincérnő mondta

A férfiak falkában olyanok, akár a farkasok: mindent meg mernek tenni, mindent ki mernek mondani. Ha másért nem, hát azért, hogy bizonyítsanak a haverjaik előtt. Hogy milyenek egyedül? Nyuszikák. Bár bizonyos tekintetben még a nyúlbakok is túltesznek rajtuk…

2010. október 14., csütörtök

egy 26 éves nő mondta


A férfiak alapjában véve mind félszegek és bizonytalanok. Vannak köztük olyanok, akiken ez látszik, és olyanok is, akik mulyaságukat vagányságba vagy különböző elvekbe csomagolják, esetleg még maguk elől is eltitkolják. A filozófusmulyák még azt is meg tudják magyarázni maguknak, hogy miért nem jó nekik Cindy C., de egyébként nem sok vizet zavarnak. A vagány mulyák sokkal rosszabbak; ők azok, akik fennhangon kellemetlen, sőt, sértő megjegyzéseket tesznek a nőkre.

2010. szeptember 22., szerda

egy 22 éves nő mondta

Az a pasi, aki nem képes megtenni a kezdő lépést a neki tetsző nő felé, nem is érdemli meg, hogy foglalkozzam vele. Számomra fontos a határozottság; akiből ez hiányzik, az az én szememben nem is férfi.

2010. szeptember 2., csütörtök

egy 33 éves nő mondta

A nőnek néha muszáj megfeledkeznie a konvenciókról, és muszáj kezdeményeznie, ha meg akar ismerkedni egy jóképű pasival. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy azért nem szólítanak le/meg, mert a kutyának sem kellesz. Lehet, hogy naponta tíz fickónak is megakad rajtad a szeme, csak éppen mind a tíz olyan, hogy modellt állhatna a mulyaság szobrához.

2010. augusztus 13., péntek

egy 30 éves nő mondta


Ez az ismerkedési hercehurca egy nagy színjáték, amiben a nő játssza az illatos, de néma és helyhez kötött kisvirág szerepét, a férfi pedig az ide-oda röpdöső, a virágokat gusztálgató méhecskét. A világ jelenleg olyan, hogy a nőnek be kell várnia a menetrend szerint érkező méheket. Hiába lát olyat, amelyik esetleg tetszik neki, semmit sem tehet, be kell érnie azzal, amelyik önszántából ereszkedik le a szirmaira.

2010. július 18., vasárnap

egy 26 éves mixernő mondta


Léteznek jóindulatú férfiak, akik időben figyelmeztetik a nőket, ha valamelyik társuknak csak "arra" kellünk. Velük is vigyázni kell; olyanok ők, mint a nagy hal, aki így szól a kis halhoz:
– Ne kapd be a horgot.
– Miért ne?
– Két oka van. Ha bekapod, az ember kihúz a vízből, hazavisz és megsüt.
– És mi a másik ok?
– Én akarlak megenni.

2010. június 19., szombat

egy 22 éves pincérnő mondta

Ha egy pasas nagyon rádstartol, esetleg erőszakoskodni próbál, akkor teljesen hiábavaló dolog védekezni. Úgy kell tenned, mintha benne lennél a buliban, aztán, amikor már majdnem célba ér, meg kell kérdezni tőle, hogy mi az, ami csak a férfiaknak van, és hosszú meg kemény.
Ha nem tudja a választ, mondd meg neki: a katonaidő.
Garantáltan le fog lohadni… a lelkesedése.

2010. május 25., kedd

egy 20 éves pincérnő mondta


A férfiak szerint a női testen a legszebb dolog a férfi.

2010. május 7., péntek

egy 36 éves nő mondta


Létezik olyan férfi is, aki teljesen együgyűnek hiszi a nőket, és úgy gondolja, hogy egy szál virággal "elvakíthatja" őket annyira, hogy nem veszik észre a hibáikat.

2010. április 13., kedd

egy 19 éves táncoslány mondta


Hiba olyan hapsival kezdeni, aki azt mondja, hogy felesleges a nőnek virágot venni, mert úgyis elhervad.

2010. március 19., péntek

egy csalódott 28 éves nő mondta


Léteznek különleges színészi adottságokkal rendelkező férfiak, akik bármire képesek, hogy a kiszemelt áldozat kegyeibe férkőzzenek. Eljátsszák az összetört szívű szerelmest, vagy a megtört lelkű ex-légióst, akinek a sivatagban széttaposták az önérzetét. A nők többségében ilyenkor feltámad a szánalom, és ha a pasas véletlenül még jóképű is, akkor…
Akkor a pasas eléri a célját: beférkőzik a nő életébe, lakásába, utat talál a szívéhez és a pénztárcájához. Mielőtt új áldozatot talál magának az előbbit összetöri, az utóbbit magához veszi.

2010. február 27., szombat

egy 24 éves nő mondta


A nő sosem mutathatja ki, mennyire elájult egy férfitól. Ha meg akarsz szerezni vagy tartani egy pasit, kezeld titokként, hogy teljesen odavagy érte. Ellenkező esetben elbízza magát a drága.

2010. február 9., kedd

egy 29 éves nő mondta


Ha kiráz a hideg, amikor hozzámér, akkor minden elveszett. A dolgot nem lehet a végtelenségig halogatni, előbb-utóbb hozzámér, és akkor nincs az a bormennyiség, ami elég lenne ahhoz, hogy kibírjam a dolgot.

2010. január 20., szerda

egy 26 éves nő mondta


Sosem szabad azért belemenni egy kapcsolatba, mert azt akarom, hogy legyen mellettem valaki. Egyszer megtettem, de soha többé! Olyan szörnyű élmény volt a kényszer-párkapcsolat, hogy elhatároztam, ezentúl, ha magányos vagyok, inkább veszek magamnak egy pár cipőt.
Már két szekrényem tele van…